

Romló mutatószámok
A kormánytagok arról szóltak szerdán a parlamentben, hogy kiépült az uniós pénzek fogadásához szükséges intézményrendszer, azonban a Fidesz úgy véli, előfordulhat, hogy az első években többet fizetünk be az unióba, mint amennyit kapunk onnan.

A változtatás esélye
Orbán Viktor szerint azért kell mindenkinek elmennie a június 13-i voksolásra, mert jobboldali győzelem esetén változtatásra kényszeríthetik a kormányt. A több tízezer érdeklődő előtt megrendezett kampánynyitón a Fidesz elnöke bírálta az MSZP „hábor

Liberalizáció a közúti és a vasúti fuvarozásban
A MÁV-on és a GYSEV-en kívül hazai magántársaságok is jelezték, hogy a liberalizációs lehetőségeket kihasználva részt kívánnak venni a vasúti árufuvarozásban. Egészen más a helyzet a közúti szakmában, ott ugyanis jelenleg harmincezer, főként kis- és közep

Gyakornokként a legegyszerűbb
A diplomás munkavállalók leginkább a szakmai fejlődés, a nyelvtanulás és a magyarországihoz képest öt-hatszoros bérek miatt indulnának az Európai Unióba. Ugyanakkor munkahely és letelepedési engedély hiányában a csatlakozás után is előfordulhat, hogy viss

Egy régi-új múzeum Lágymányoson
A Láva fotó- és kőzetkiállítás az első nyilvános tárlata az ELTE Természettudományi Kar (TTK) Természetrajzi Múzeumának, amelyet a közelmúltban nyitottak meg a Lágymányoson található karon. A múzeum még nem teljesen az, ami: a hivatalos múzeumi akkreditác

Hazugságok és hazugságok

Savanyú tej, szoros nadrágszíj

Munkástanácsok a bérfelzárkóztatásért
Vitatva a kormány bérnövekedésre vonatkozó állítását, a Munkástanácsok Országos Szövetsége továbbra is ragaszkodik egy olyan bérfelzárkóztatási programhoz, amely belátható időn belül magasabb életszínvonalat biztosít a munkavállalóknak.

Demján: Iparelűzési adó
