

Előrelépés a szociláis tárcánál
Az európai uniós jogharmonizációval kapcsolatos feladatokat a Szociális és Családügyi Minisztérium elvégezte 2001-ben, a tárcát érintő szociális és foglalkoztatási, valamint a munkaerő szabad áramlásával kapcsolatos fejezetek tárgyalását ideiglenesen lezá

Eredménytelen a belügyi egyeztetés a bérekről

Emelkedő állami bérek
Januártól 7,75 százalékkal emelkedik a köztisztviselői és közalkalmazotti illetményalap, a rendvédelmi dolgozóké pedig ennél jóval nagyobb mértékben fog növekedni. Információink szerint a rendőrök és a tűzoltók januártól kézhez kapják az életpályatörvényb

Visszaszámláló szocialisták
Pár tucat szocialista politikus és aktivista a választásokig hátralévő száz napot jelképező mérőszalagokról levágta az első centimétert tegnap a Deák téren.

December 28.: Magyar politikai élet (2)
Bognár László (MIÉP) közelménye; Orbán Viktor a külföldi munkavállalókról; A Fidesz-frakció a magyar-román megállapodásról; Az MSZP újabb bírálatai.

December 28.: Magyar politikai élet (1)
Össztűzben a kedvezménytörvény: a Társadalmi Érdekegyeztető Tanács és az MSZPvéleménye; A Bocskai Szövetség levele az MSZP elnökéhez.

Az MSZP is bírálta a kormányt

Őry Csaba: Alaptalan a félelemkeltés
Az MSZP, az SZDSZ, valamint több szakszervezeti konföderáció szerint a magyar–román egyetértési nyilatkozat hátrányos a magyar munkavállalókra nézve. A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára azonban úgy véli: politikai haszon reményében kelt

Munka-erőfitogtatás
