Melyik a legveszélyesebb magyar útszakasz?
Uniós projekt keretében elkészítik Magyarország fő közlekedési útjainak közlekedésbiztonsági térképét.
Az atléta zokogásban tört ki, miközben felidézte azt a pillanatot, amikor rájött, hogy nem egy betörőt, hanem barátnőjét lőtte agyon.

Nem várt probléma támadt a helyi utazási irodával. Szerdára már az 1-es táborban akarnak lenni.

A MÁV-Start várhatóan vonatpótló autóbuszokat rendel az utasok elszállítására.

A ruandai államfő és az ENSZ-főtitkár fáklyával meggyújtotta az emlékezés lángját az 1994-es ruandai népirtás emlékművénél.

Könnyek között kért bocsánatot meggyilkolt barátnője családjától Oscar Pistorius hétfőn.

A balesetben mindkét személyautó sofőrje életét vesztette, további négy ember megsérült.

A húsz évvel ezelőtti ruandai népirtás nem baleset volt, és nem is elkerülhetetlen – emelte ki Barack Obama.

Ádány Róza professzor szerint utoljára a kétezres évek elején volt eredményes lakossági mozgósítás.

Feloldották a lezárást a 86-os főúton Vasegerszegnél, ahol vasárnap délután két autó összeütközött.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.