– Mondana példákat?
– Kolbászt készítettünk, mangalicát láttunk egészen közelről, olyan tartásban, ahol az ember érzi, hogy az állat jó helyen van. Láttuk, ahogy egy gyönyörű család mindennap ugyanazzal az elszántsággal kel fel, hogy minőséget tegyen le az asztalra, és dagasztja a kenyeret. Aztán volt egy olyan egykori iskolagondnok, aki chilit termeszt.
A forgatások során láttam, mennyi szeretet, mennyi munka és mennyi lelkiismeret van ezekben az emberekben. Ahogyan élnek, ahogyan dolgoznak – lenyűgöző volt. És közben egyre erősebben éreztem, Magyarországot fel kell fedeznünk, erősíteni kell magunkat.
Nem máshol vannak a csodák. Itt vannak.
– Tehát van jövője a magyar alapanyagoknak, a magyar gasztronómiának?
– Kell hogy legyen! De ehhez fórumok kellenek, háttér, figyelem. Be kell mutatni mindezt, ahogy mi is tettük. Nem mi találtuk fel ezt, Borbás Marcsi például régóta, nagyon profin csinálja. De kell hogy legyen folytatása ennek, és többen értékeljék azt, amit ezek az emberek képviselnek.
– A saját köreiben ajánlotta a megismert termelőket?
– Abszolút. Van egy régi baráti társaságunk, még vendéglátós tanulók voltunk együtt, és a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Nekik is mondtam: lépjünk ki a komfortzónából, nézzük meg ezeket a helyeket! A Covid alatt alakult egy másik baráti körünk is, szintén vendéglátósokkal. Azért kezdtünk el egymáshoz járni, hogy támogassuk egymást. Ez azóta is él, tizennégyen vagyunk, és péntekenként elmegyünk valakihez ebédelni. Lehet, hogy csak ketten-hárman, de ott bevételt generálunk. Ha pedig jó volt az élmény, legközelebb jön a család is. Pont ezt várom a műsortól is.
Ha mindenki csak egy kicsit hozzátesz – elmegy, megkóstolja, megveszi, ajánlja a környezetének –, akkor ezek az értékes emberek nem maradnak egyedül. És akkor megvagyunk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!