Meghalt a családfő, a feleség és a három gyerek megsérült
A 26 éves családfő meghalt, felesége és három gyermeke megsérült, amikor a férfi autójával lesodródott az útról és egy fának ütközött szombaton az 5203-as úton.
Japán fiatalok által előadott magyar táncok és énekek kíséretében nyitották meg a fukusimai magyar Kidzuna hetet szombaton.

Két felnőtt és két gyerek sérült meg szombat délután egy balesetben a Pest megyei Üllőnél, a 400-as úton – tudta meg az MTI az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől.

Ezen a hétvégén rendezik a Le Mans-i 24 órás autóversenyt. 15 órakor rajtolt a futam, s a harmadik körben Allan Simonsen súlyos balesetet szenvedett.

A pokol kapujának tartott helyen, ahol Európa más részeihez viszonyítva arányaiban jóval több boszorkányt végeztek ki, ma a máglya helyén emlékmű áll.

Megindult a forgalom a baleset miatt lezárt M7-es autópályán Balatonkeresztúrnál, ahol szombat reggel hét óra előtt felborult egy kamion.

A nyári napfordulókor történik a legtöbb közúti baleset Svédországban, ám a hatóság reméli, hogy az idei nem lesz rosszabb a tavalyinál.

Mintegy 1,2 millió forintos pénzbüntetést szabott ki Gérard Depardieu-re, valamint jogosítványát hat hónapra bevonta pénteken a párizsi bíróság

Gázolás miatt átlagosan 15-20 percet késnek a vonatok a Budapest–Székesfehérvár–Gyékényes-vasútvonalon péntek este.

Teherautó és motoros ütközött össze a 47-es főúton Hódmezővásárhelynél péntek délután.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.