Zuhanás, tengervíz, vulkánkitörés? Hihetetlen, hogy miket éltek túl ezek az eszközök
Akad néhány olyan masina, amely elpusztíthatatlannak bizonyult, jöjjenek most ezek a történetek!
A kutatók az összegyűlt leletek alapján már nagy biztonsággal rekonstruálni tudják, hogy néztek ki és miként fejlődtek a Neander-völgyi gyerekek.

A zuglói katasztrófa után a légügyi hatóság hosszú időre betiltotta a város feletti sétarepüléseket.

A rendezvényre az ország közel 800 településéről érkeztek nevezők.

Az embercsempészet 2015 óta napjainkra eurómilliárdos üzletté nőtte ki magát, a szervezett bűnözők egy-egy évben két-három milliárd euró bevételre is szert tehetnek.

A hírt a család nem erősítette meg, de a Chelsea már kifejezte együttérzését egykori játékosának.

A helyszínen a tűzoltók és a vasúti szakemberek mellett pszichológusok is segítik a munkát.

Kövér László házelnök és Tóth László vezérőrnagy elismerését fejezte ki a művelet résztvevőinek.

A televízió szerint a sérültek közül hét ember állapota válságos, több mint harmincan nincsenek életveszélyben.

A Croodék második részében minden propagandisztikus üzenet benne van, amit korunk ránk akar testálni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.