Leesett az autó kereke, váratlan helyre csapódott be + videó
Több mint 100 km/h-s sebességgel csapódott be, a biztonsági kamera mindent rögzített.
A Mercedes hatszoros világbajnok brit pilótája rajt-cél győzelmet aratott Spában.


Sokan vagyunk, akik ha azt halljuk, hogy „nagybani”, emlékeinkben szakadt 200-as Merci képe dereng fel.

Az egyik autó vezetője az eset után ölelgette a kamionost, a karambol közben már felkészült a halálra.

A Tour de France-on az első etapon az esőben a vizes, csúszós út roppant balesetveszélyes volt.

Összeomlott egy étterem szombat reggel az észak-kínai Sanhszi tartomány Hsziangfen nevű megyéjében, Pekingtől mintegy 630 kilométernyire délnyugatra, a szerencsétlenségben tizenhét ember életét vesztette – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Autós és biciklis mérték össze erejüket a kereszteződésben, ami utána jött arra senki nem számított.

Elgázolt egy embert a Sülysápról a Keleti pályaudvarra tartó vonat Maglód és Rákoshegy között szombat délelőtt – közölte a Mávinform. A halálos baleset miatt a vonatok az érintett szakaszon csak az egyik vágányon közlekedhetnek.

Egy kerékpározó férfit ütött el egy tehergépkocsi szombat reggel az 5-ös főúton, Örkénynél – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség a honlapján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.