

Több mint 1700 egészségügyi dolgozó betegedett meg új koronavírussal Kínában
Többségük a járvány gócpontjának számító Hupej tartományban betegedett meg. Hivatalos adatok szerint a fertőzöttek száma Kínában csaknem 64 ezer, a halálos áldozatoké pedig majdnem 1400.

Drasztikusan emelkedett az áram ára Németországban
Ezek oka, hogy a bezárt nukleáris blokkok termelését megnövelt kapacitású, támogatott, megújuló energiaforrásokkal, újranyitott szénerőművekkel és francia nukleáris erőművekből importált villamosenergiával pótolták.

Jövő héten ismét megrendezik a Magyar Parasport Napját
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) szakmai konferenciával készül a jövő héten harmadik alkalommal sorra kerülő Magyar Parasport Napjára, a társrendező Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) koordinálásában pedig ezút

Már legkevesebb nyolc halálos áldozata van a szélviharnak Európában

Fákat döntött ki, épületeket rongált meg a viharos szél országszerte

Háromfordulós KRESZ-verseny indult fiatalok számára

Több mint kétmilliárd forintból bővül a szalézi rend óbudai központja
Varga Mihály kiemelte: a kormány természetes szövetségeseként tekint az egyházakra, és kiemelt feladatának tartja támogatásukat.

Keddtől háromnapos ellenőrzésen vizsgálják a teherautók és buszok műszaki állapotát
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) munkatársai a magyar emberek biztonsága érdekében 2020-ban is folytatják a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseket az utakon; az év első, kedden kezdődő háromnapos akciójában elsősorban a teherautók és buszok m

Már a Balatont is elérte a szupervihar
A Ciara névre keresztelt ciklonnal kapcsolatos intézkedésekre hívta fel a figyelmet a katasztrófavédelem, a vihar Európa-szerte károkat okozott és már halálos áldozatokat is követelt.
