Mark Rutte NATO-főtitkár a kijevi parlamentben elmondott beszédében világossá tette, hogy a katonai szövetség hosszú távon is Ukrajna oldalán marad, és kész további fegyveres támogatást nyújtani Kijevnek. A holland politikus arról is beszélt, hogy egy esetleges békemegállapodást követően egyes európai államok akár katonákat is telepíthetnének Ukrajnába. A NATO-főtitkár beszédét az ukrán nacionalista jelszóval, a „Szlava Ukrajni!” felkiáltással zárta.
Magyarország kiutasítja a kényszersorozásban részt vevő ukránokat, a NATO főtitkára Ukrajnát élteti
Ismét Ukrajnát éltette és a háború mellett kötelezte el a szövetséget Mark Rutte, a NATO főtitkára. A magyar kormány eközben kemény választ adott az ukrajnai kényszersorozás újabb magyar áldozatot követelő brutalitására – íme a nap legfontosabb külpolitikai hírei.

További Külföld híreink
Megszületett az ítélet annak a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, magát transzneműként azonosító antifasiszta aktivistának az ügyében, akit azzal vádoltak, hogy a kitörés napja idején Magyarországon társaival együtt jobboldalinak tartott személyeket támadott meg. A német vádlott ellen súlyos testi sértés és bűnszervezetben való részvétel miatt folyt büntetőeljárás, a bíróság első fokon nyolc év szabadságvesztésre ítélte.
További Külföld híreink
Felháborító részletek derültek ki az Egyesült Államok képviselőházának jogi bizottsága által nyilvánosságra hozott jelentésből. A dokumentum szerint Brüsszel több ponton visszaélt a hatalmával a 2024-es európai parlamenti, valamint egyes nemzeti választások során. Az Európai Bizottság olyan eszközöket alkalmazott, amelyek révén a közösségi médián keresztül tudatosan elnyomta a jobboldali álláspontokat, különösen a migráció és a gender kérdésében.
További Külföld híreink
A Tisza Párt valódi programja a Brüsszelnek tett ígéretek tárháza – figyelmeztetett a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely szerint ezen az úton jobb lenne megállni, és ha a Tisza nem tud, akkor a választóknak kell megállítaniuk a pártot.
További Külföld híreink
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!