Létezik és valóban a Tiszánál készült az Index által korábban publikált dokumentum; a Tisza mást állít a kampányban, mint amire készül; a kiszivárgott adótervek a párthoz köthetők, és valójában két programja van a pártnak – mondta Csercsa Balázs, a Tisza Párt egyházügyi munkacsoportjának volt vezetője a Másik Oldal Kárász Róberttel című online műsor szerdai különkiadásában.

Csercsa Balázs a műsor elején közölte: kedden az Index hírportál kérésére tanúként hallgatták meg a bíróságon a portál által nyilvánosságra hozott azon több száz oldalas dokumentum kapcsán, amelyről vélelmezik, hogy a Tisza Párt adóterveit is tartalmazza. Emlékeztetett: a Tisza azért fogta perbe az Indexet, mert vitatja, hogy a dokumentum a párthoz kötődik, ő pedig ennek az ellenkezőjéről van meggyőződve. Ezt el is mondta a meghallgatásán annak ellenére, hogy a párt ügyvédje folyamatosan pszichikai nyomást gyakorolt rá és azzal rágalmazta, hogy fizetnek neki vagy állást kap cserébe vallomásáért – fűzte hozzá.
Volt szó a tervezett megszorító intézkedésekről
Közölte: amikor a Tiszánál dolgozott, hallott szakpolitikai beszélgetéseken a kiszivárgott dokumentum által érintett témákról, valamint a munkatársaitól bővebb információkat is szerzett ez ügyben. Kárász Róbert azon kérdésére, hogy Surányi György, Lengyel László, Bokros Lajos, Petschnig Mária Zita, Kéri László és Simor András valamilyen kapcsolatban áll-e a Tisza Párttal, Csercsa Balázs kijelentette:
véleményük a programalkotás során még akkor is meghatározó volt, ha – legalábbis az ő távozásáig – nem voltak benne a munkacsoportokban.
Mint mondta, volt szó a pártban a választások után tervezett megszorító intézkedésekről, vagyonadóról, progresszív adózásról, de arról is hallott, hogy vitatják, fenntartható-e a családtámogatási rendszer, a rezsitámogatási rendszer, a támogatott lakáshitel. Arra reagálva, hogy Magyar Péter az uniós pénzek hazahozatalával kampányol, Csercsa Balázs azt mondta: a Tisza ma még kibeszélhet az Európai Néppártból, de egy esetleges választási győzelem esetén az uniós pénzekért cserébe végre kell hajtani a néppárt által meghatározott programelemeket, követni kell az irányvonalat.
Ukrajna európai uniós csatlakozásának támogatása kapcsán közölte: mivel a szimpatizánsok többsége így döntött, nyilvánvaló, hogy a párt is ennek megfelelően hozna döntéseket, ezzel együtt óriási a szakadék a párt irányvonala és aközött, amit a támogatóik képviselnek, szeretnének.
Perrel fenyegetnek mindenkit, aki felemeli a hangját
Utóbbiak közül akik felemelik a hangjukat, azok perekre, fenyegetésekre, rágalmazásokra számíthatnak, mint ahogy ő maga is – mondta. Nem lehet ugyanis mást gondolni, mint a pártvezetés, mint Magyar Péter – mondta. Jelezte, hogy a jelöltállítás során ő maga is nehéz helyzetbe került, mert az átvilágítása során kiderült, hogy járt a feleségével és fiával a 2019-es pride felvonuláson. Magyar Péter pedig indulatosan kérdezte tőle, hogy keresztény emberként ezt hogy képzelte, és homoszexuális-e.
Azt mondta, Magyar Péter homofób lehet, ami elfogadhatatlan egy olyan országban, amelyben esélyegyenlőséget szeretnének.
Kapitány Istvánról azt mondta, miután feltűnt a színen a Shell korábbi vezető beosztású embere, már látszott, hogy tapasztalatban, kisugárzásban Magyar Péter fölött van, s egy esetleges Tisza-győzelem esetén akár miniszterelnök is lehet. Magyar Péterrel nehéz együttműködni, egetverően arrogáns, önfejű, agresszív ember – sorolta Csercsa Balázs, kiemelve, hogy a pártelnök igazából csak egzisztenciális, pénzszerzési lehetőségként tekint a pártra és az esetleges kormányzásra.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!