Az Iszlám Állam vállalta a berlini merénylet elkövetését
A kedden elfogott gyanúsítottat elengedték, a valódi elkövető felfegyverezve még mindig szabadon járhat.
A mikrobusz nyolc embert szállított, egy további ember megsérült az ütközésben.

Egerből a miskolci megyei kórházba szállították át a középkorú nőt.

A legfrissebb információk szerint senki sem halt meg a balesetben.

Egy életveszélyes állapotban lévő nő az éjszaka folyamán elhunyt.

Az MSZP-n belül sokan aggódnak amiatt, hogy Murányi Marcell lehet a párt kommunikációs igazgatója.

A fedélzeten 12 fős személyzet és egy utas tartózkodott.

A jármű vélhetően egy ütközést próbált elkerülni, amikor megcsúszott és felborult.

A 88-as főút érintett szakaszát mindkét irányban, teljes szélességben lezárták.

Tavaly júniusban érte baleset. Svédországban pofozták helyre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.