
Hamis bombariadó bénította meg két forgalmas szegedi intézmény, egy OTP és a főposta munkáját.
Ahogy kiértem, megtapsoltak, mint valami szabadulóművészt. Átfutottam az utcán, bokáig ért a törmelék. Vas, fém, műanyag, pernye borított mindent. A tömegbe érve rögtön számokat hallottam: a két becsapódott Boeing hivatalos számjelölései röpködtek a leveg
Bombariadót rendeltek el kedden reggel a kecskeméti I. számú Postahivatalban, mert gyanús csomagot találtak a küldemények között – tudatta az Objektív Hírügynökség.
Immár a negyedik terrorakciót hajtották végre tíz napon belül a csecsen szeparatistákhoz kötődő iszlám fegyveresek Oroszországban. Tegnap a reggeli órákban álarcos iszlám fegyveresek a tanévnyitó ünnepség közepette elfoglaltak egy iskolát az észak-oszétia
Bombariadó miatt kiürítették azt a 24 szintes épületet Moszkva központjában, ahol a csecsen köztársaság képviselete van. Az orosz biztonsági szervek az embereket kimenekítették, a területet robbanóanyag jelenlétét észlelő kutyákkal átkutatják. A csecsen k
Tűzszerészek átkutatták a Görög Atlétikai Szövetség athéni épületét, miután egy ismeretlen telefonáló közölte: bombát rejtettek el a létesítményben. A szakemberek azonban nem találtak semmi gyanúsat.
Bombariadót rendeltek el Manchester repülőterén, miután gyanús csomagra bukkantak a kettes terminálban.
24 órán belül három bombariadó volt a zágrábi reptéren.
Kényszerleszállást hajtott végre bombariadó miatt egy Lufthansa gép Ferihegyen délután. A repülő Frankfurtból tartott Isztambulba. A tűzszerészek átvizsgálják a gépet. (RTL Klub Online)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.