Munkaerőhiány a bolgár turizmusban
Egyre nehezebben találnak megfelelő szakképzett munkaerőt a bolgár idegenforgalmi vállalatok, jövőre akár a 30 ezret is elérheti a hiány - tájékoztatott a bolgár szálloda-és vendéglátó ipari szövetség főtitkára.
Két mérkőzést követően százszázalékos a magyar U17-es válogatott a bulgáriai Eb-selejtező tornán. Zsivoczky Gyula együttese ezúttal Grúziát győzte le 1-0-ra, s ez azt jelenti, hogy a csapat a szombati, Horvátország elleni meccs eredményétől függetlenül má

Jelentős népességszám-veszteséget fog elszenvedni Közép- és Kelet-Európa – állapítja meg az Eurostat legújabb jelentésében.

A hazai gárda elleni nagyszerű, 3-0-s győzelemmel kezdte a Bulgáriában zajló korosztályos Eb-selejtező minitornát a magyar válogatott. A mieink szerdán Grúzia ellen folytatják szereplésüket.

Magyarországról a Debreceni Aranykeresztes Lovagok Egyesülete vesz részt az idei sumeni várjátékokon, amelyekre vasárnap kerül sor.



Nicolas Sarkozy egynapos látogatásra Magyarországra érkezik. A francia köztársasági elnök Sólyom László államfő és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meghívását fogadta el. Nicolas Sarkozy három hónapja Franciaország legnagyobb méltósága, azóta pedig fenekes

A magyar női kosárlabda-válogatott tegnap megalázó vereséget szenvedett Izraelben. A 82-60-as végeredmény azt jelenti, hogy a magyar csapat már matematikai esélyét is elvesztette a továbbjutásra, s ha csak Bulgária szombaton nem győzi le legalább 24 pontt

Éves szinten 12 százalékos inflációt mértek augusztus hónapra Bulgáriában. Júliusban még 8,4 százalékos volt a drágulás éves üteme a dél-európai országban. Augusztusban 3,1 százalékos volt az átlagos fogyasztóiár-növekedés. Uniós harmonizált módszerrel sz

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.