Tenisz: vereség Bulgáriától a Fed-kupában
Női teniszválogatottunk vereséget szenvedett a Fed-kupában Bulgária együttesétől.
Azt hiszem, itt az idő, hogy megreformáljuk a magyar futballt – mondta Lothar Matthäus a sportnapilapnak adott interjújában. Kijelentette: a mostani 16 helyett elegendő 10-12 klub is a labdarúgó NB I-ben, az új liga pedig várhatóan nyárra megalakul.

Nem volt meg a kétharmados többség tegnap az Országgyűlésben az alkotmány módosításához. Az alaptörvényt az ügynökkérdés rendezése kapcsán módosította volna a Ház kormánypárti kezdeményezésre, ám a Fidesz-frakció egy része nem vett részt a szavazáson. Az

Nem az a kérdés, hogy ki a pénzügyminiszter, hanem az, hogy van-e a kormánynak olyan gazdaságpolitikája, ami a polgárok és az ország gyarapodását szolgálja. Arra lehet számítani, hogy az állami vagyon kijátszása a Gyurcsány érdekköréhez tartozóknak tovább

Szerdán a Fidesz-frakció kezdeményezésére Gyurcsány-bizonyítvány: EU elégtelen! címmel politikai vitanapot tart az Országgyűlés.

Bóna László (60 kg), Virág Lajos (96) és Horváth András (74) egyaránt helyezetlenül fejezte be szereplését a Várnában zajló birkózó Európa-bajnokságon a kötöttfogásúak második napján, amely egyben a kontinenstorna zárónapja is.




Most még megéri Bulgáriában nyaralót vagy Szófiában lakást vásárolni: aki befektetési céllal kíván vásárolni a tengerparton, az évi 20-30 százalékos árnövekedés mellett a hasznosításból is jelentős hasznot realizálhat. A fővárosban pedig hatalmas tartalék

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.