

Törökország nem „európai”
Nem könnyű nála rokonszenvesebb képviselőt találni az Európai Unió parlamentjében. Tisztségeit pedig két kezünkön is nehéz megszámolni. Legutóbb az uniós alkotmányozási konvent néppárti csoportjának elnökeként dolgozott. Az sem megvetendő, hogy Észak-Leng

Kosárlabda: portugál, svéd ellenfél a pótselejtezőben
A magyar férfi kosárlabda-válogatott egyenes ágon ugyan nem jutott ki a belgrádi Európa-bajnokságra, de a pótselejtezőn megszerezheti a még kiadó egyetlen helyet.

Indulhat a bolgár BTC kibocsátása

OECD: a középmezőny alsó részében Magyarország
A középmezőny alsó részében helyezkedik el Magyarország az OECD rangsorában.

Magyarország gazdasága régiós tükörben

Elveszett lendület

Hegyi Gyula: Magyarország elemi érdeke

Ez lesz 2005-ben (II.)
Ősszel Budapesten rendezik a kötött- és szabadfogású birkózó-világbajnokságot, mint az év legfontosabb hazai világversenyét – vagyis az olimpiai bajnok Majoros Istvánnak itthon szurkolhatunk –, de június első és utolsó hétvégéjét szintúgy jelö

800 millió euró Romániának
A 25 európai uniós ország képviselőjének parlamentje és tanácsa jóváhagyta a 2005-ös költségvetést, aemlynek összege 106,3 milliárd euro. A csatlakozás előtti támogatások folyósítása folytatódik: Románia és Bulgária számára összesen 1,552 milliárd euró, T
