Dráma a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen
A színészkedés, a zene vagy a rendezés iránt érdeklődő fiatalokat igyekszik a pedagóguspálya felé vonzani új tanárképzésével a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.
A nagyszüleink már nem élnek. Sokunknak a szülei sem. Vagyis felnőttünk. Már vissza tudunk nézni az életünkre. Utolsóként olyanok, kiknek megadatott a kulturális önazonosság.
Soltész Miklós a trianoni békeszerződés megkötésének 100. évfordulójára utalva kiemelte: ebben az évben különösen fontos a nemzeti összetartozást erősítő csíksomlyói zarándoklat.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előrendezvényeként Európa legnagyobb passiójátékát mutatják be a virágvasárnapot megelőző napon a Papp László Budapest Sportaréna küzdőterén.
A Magyarságkutató Intézet már csak a kommunikációja lendületével is többnek mutatja magát puszta tudományos műhelynél – mondta Horváth-Lugossy Gábor főigazgató.
Különleges év volt az idei Csíksomlyón, Szent Péter utódja ugyanis először járt a magyarok ősi zarándokhelyén, a Kárpát-medence legnagyobb katolikus kegyhelyén – emelte ki a köztársasági elnök.
Az előadást követően szintén az Csíksomlyói Árvácska együttes közreműködésével gyújtották meg a harmadik gyertyát a főváros legnagyobb adventi koszorúján.
A bevétel kedvezményezettje a Csángó Központ és Szeretetszolgálat, melynek missziója több mint 30 moldvai magyar családdal van szoros kapcsolatban szinte az összes moldvai csángó faluban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.