A nagyenyedi kollégium egykori tanárának, Áprily Lajosnak a verse visszhangzik idei márciusomban: „A nap tüze, látod, / a fürge diákot / a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt” (Március). Unokáim seregéből a tizenegy éves Gáspár óhajára pereg a tévéfilm, mert együttlétünk örömében az 1978-as A nagyenyedi két fűzfát kérte.
Az enyedi diákok 1704-es története elevenedik meg; előbb az, hogy mint élik mindennapjaikat. József és Áron a szertárból távcsövön lesve áhítozza a rektor úr lányát, a virágok között tüsténkedő Klárikát (Málnai Zsuzsa). A rendező munkatársával (Békés József) okosan dúsította Jókai „beszély”-ét. A filmben feltűnik édesapjával a kollégiumba készülő kisfiú, aki a diákok színjátékpróbájára is bepillant. Enyedhez hív gondolat, mert ugyan később, 1792-ben a Kolozsvárott induló első színi társulata jobbára enyedi diákokból (Fejér János, Jancsó Pál, Sáska János, Koncz József) alakult. Ami a filmben a herkulesi hősi példa-iskolajáték, az hamarosan hétköznapi veszedelem. Mert az idilli diákéletbe becsap a történelem: Trajtzigfritzig hordájával Enyed veszejtésére készül!
Unokám hevülten követi a harci hangulatot. „Gyávaság!” – lobban, és kókadóban, amint rektor uram a diákokkal letéteti az ellenállásra gyűjtött fegyvereket. Mint bonyolódik a história, az időnek különös káprázata elevenedik jelenné előttem. Szabó rektor: Szoboszlai Sándor! Aki Békéscsabán, a gyulai várjátékok csillagfényes estéin és Veszprémben Kós Károly, illetve Sík Sándor István királyától Csurka Istvánnak a népből vétetett, kisemmizett, megalázott Marhás Istvánjáig (Majális) oly hiteles elmélyültséggel játszotta-élte a magyar történelmet. Trajtzigfritzig páncéljában Kézdy György tekintete fenyegetően villan. Istenem, több mint félszázada Debrecenben méla Jaques-ként, az ardennes-i erdő bolyongójaként ő ébresztett rá: „Színház az egész világ…” (Ahogy tetszik) Lírai-bölcseleti-groteszk érzékenységének egész tárlata villan fel előttem: a vágyakozó Medvegyenkótól (Sirály) Karinthy Frigyes estjének bölcseletén át (Ki kérdezett?) a Csíksomlyói passió Júdásának kötélen végzett jajdulásáig. Örökös viaskodásban élt hivatásával, önmagával, amelyből betegségének szorításában végzetes elhatározással kimenekült.