Várpalotára érkezik ma a nevelőszülői kampány
A nevelőszülőségben a legfontosabb a lelkület és az elhivatottság, amely nem nyolcórás foglalkozást jelent, hanem 24 órás, a gyermek életét meghatározó elkötelezettséget.
Szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a gyermekvédelemben olyan emberek dolgoznak, akik „közösségünknek jószolgálati nagykövetei”.

A civil szervezetek a társadalmi jóakarat megtestesítői Magyarországon – mondta a helyettes államtitkár.

A Belvárosi pesti ferences templom padlásán találták meg a XVI. századi itáliai oltárképet.

Ruszin gyerekek is jöttek.

Civil információs centrumoknak szóló megbízólevelet kapott a Századvég Politikai Iskola Alapítvány.

Azokra is emlékeznek a SYMA rendezvénycsarnokban szombaton, akik már nem lehetnek közöttünk.

Lemondott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) három helyettes államtitkára: Fülöp Attila, Hammerstein Judit és Szekeres Pál – derül ki a pénteki Magyar Közlönyből.

Átadták a Kék Madár Alapítvány fogyatékkal élőket foglalkoztató, kibővült éttermét Szekszárdon.

A Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MMSZ EDDSZ) elnöke üdvözli a januártól hatályos, a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók bérpótlékának emelését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.