Kiegészítő támogatást kaptak a cigányzenészek
Kásler Miklós kezdeményezésére újabb kétszázmillió forint átcsoportosításával segít az EMMI a járvány miatt nehéz helyzetbe került éttermi muzsikusoknak.
Irodalmi zenés gálaműsorral köszöni meg a pandémia hőseinek a munkáját az Újszínház jövő kedden.

Az idei tematika egyaránt teret ad a hagyománytisztelő és újító szándékú műveknek.

Orbán Viktor köszöntőlevelét is felolvasták a Nemzeti Művelődési Intézet székházának lakitelki avatóján.

A több mint négyezer négyzetméteres székház a magyar kormány több mint hárommilliárd forint összegű támogatásából épült.

Idén négy intézménynek ítélték oda kiemelkedő múzeumpedagógiai programjáért a Múzeumpedagógiai Nívódíjat. A győzteseket tegnap, a 18. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitón hirdették ki a Szépművészeti Múzeumban.

„Azt hinnénk, hogy a vers a múlté, de itt azt lehet tapasztalni, hogy a vers él” – fogalmazott Fekete Péter.

A fővédnökséget Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár mellett Massimo Rustico, Olaszország magyarországi nagykövete jegyzi.

A közönség szavazatai alapján Földes Tamás, a Budapesti Operettszínház művésze kapta a Kaszás Attila-díjat. A díjazott nevét Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár jelentette be a kaposvári Csiky Gergely Színházban tartott pénteki országos színházi é

Fekete Péter elmondta: a magyar nemzet csak akkor létezhet, ha megvédi és megőrzi szellemi és épített örökségét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.