Célkeresztben Olaszország az Erzsébetvárosi Filmnapon
Hagyományteremtő jelleggel kerül megrendezésre az Erzsébetvárosi Filmnap október 1-én a Pesti Magyar Színházban a Hevesi Sándor tér 4. szám alatt.
Megnyílt szombaton a Felcsúti Képtár, amely a Váli-völgyben született, ott felnövő Kokas Ignác hagyatékának jelentős részét mutatja be.

Ezek a csatornák juttatják el az otthonokba azokat a „kedves, hiteles arcokat, akiknek hiszünk” – mondta az Országgyűlés alelnöke.

Az, hogy eltört Sára Sándor dunsztosüvege, és soha többet nem lesznek benne a feledhetetlen tekintetű portréi, az egyetemes filmtörténet egyik legnagyobb vesztesége.

Kásler Miklós kiemelte annak fontosságát, hogy a diákok a tanórákon kívül játszva, szórakozva is ismereteket szerezhessenek. Ezt a célt szolgálja a Lázár Ervin Program,

Harmincnégy budapesti teátrum várja a közönséget kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal és számos egyéb programmal a Színházak éjszakáján szombaton.

Az eseményen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár arról beszélt: fontos a könyvtárak közötti együttműködés és az ország kulturális kincseinek minél szélesebb körű megismertetése.

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja.

A taót felváltó előadóművészeti többlettámogatási rendszer a korábbinál kiszámíthatóbb, visszaélésektől mentes, követhető helyzetet teremtett, amelyben valamennyi érintett szféra megtalálta a maga útját.

A rendező városok közös munkája révén a ma kezdődő Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár az ország egyik legnagyobb folklóreseményévé vált.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.