Tanuszodát adtak át Jászfényszarun
Szabó Tünde sportért felelős államtitkára azt mondta, a magyar kormány prioritásként fogalmazta meg a jövő nemzedék egészséges fejlődését, illetve azt, hogy mindenki megtanuljon úszni.
Mintegy 420 óvodás és általános iskolás étkeztetése oldódott meg azzal, hogy felújították a bácskossuthfalvai Idős Kovács Gyula Általános Iskola konyháját – emelte ki a helyszínen Potápi Árpád János.

November elején, nyolcvanhét éves korában elhunyt a magyar irodalom különleges, csöndes hangú, visszahúzódó szereplője, Tarbay Ede.

Magyarországnak fontos, hogy a nemzetiségeknek közösségeiket erősítő intézményhálózatuk legyen, ezzel mintát mutatva azoknak az országoknak, ahol ez nem így van.

A Pikó András mögött álló Soros által támogatott szervezethez köthető közhasznú alapítvány, a Közélet Iskolája tevékenységét és kapcsolatait vette górcső alá a Tűzfalcsoport.

Magyarországon az első szívátültetést 1992. január 3-án hajtották végre a budapesti Ér- és Szívsebészeti Klinikán.

A nyertes pályázatok példaértékűek, másolandó modellek lehetnek a legtöbb iskola számára – tájékoztatott Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

A létesítményben helyet kap vasárnapi iskola, énekkar és lesz énekoktatás, de van benne filmvetítésre alkalmas terem is, míg a felső szinten vendégszobákat alakítanak ki.

Nemcsak a szakképzésben dolgozó pedagógusok fizetése emelkedik, de a minisztérium már dolgozik az iskolaigazgatók béremelésének előkészítésén is.

Folytatódik a Magyar Művészeti Akadémia népművészeti tagozatának Nemzedékről nemzedékre című konferenciasorozata hétfőn, a Pesti Vigadóban a konferenciát követően népzenei koncert várja az érdeklődőket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.