Feldman Zsolt: Az idei tanévre is biztosított az iskolai tej- és gyümölcsprogram
Az államtitkár kiemelte, az egészséges táplálkozás alapja a friss zöldségek, gyümölcsök és a különböző tejtermékek bevitele, ezért működtetik már 2010 óta a programot.
A Nemzeti Köznevelési és Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében 800 helyszínen 276 milliárd forintból történnek beruházások – mondta az emberi erőforrások minisztere.

Negyedszerre hirdeti meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola című pályázatot.

Számos hír érkezik nyilvánosan megalázott, a valóságban és az online térben is kortársai kegyetlenkedéseinek kitett, sőt akár ilyesmi miatt öngyilkosságba menekült gyerekekről.

Az MVM ZENERGIA koncert ereje nemcsak abban áll, hogy széles közönség számára teszi elérhetővé a zene örömét és a legnagyobb művészeink előadásainak erejét, hanem jótékonysági rendezvény is egyben.


A kaszt tagjai mélységesen lenézik azokat, akik nem képesek angolul kommunikálni, velük még akkor is kerülik a kapcsolatfelvételt, ha történetesen megegyezik az anyanyelvük.

Több mint 380 ezer gyermek tűnt el a közoktatási rendszerből az ezredforduló óta, a pedagógusok száma viszont csak 16 ezer fővel csökkent ez idő alatt.

A miniszter a vasárnapig tartó kilencedik Jász Expó és Fesztivál megnyitóján köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ma 5,1 százalékos a gazdasági növekedés.

Romániai magyar sajtótermékeket tartalmazó erdélyi digitális tudománytár vált elérhetővé az interneten kutatók és érdeklődők számára, a Digiteka.ro projekt célja megőrizni és széles körben elérhetővé tenni a romániai magyar sajtótermékeket és folyóiratoka

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.