Egy kokárda miatt bukott a diák, egymásnak estek a szülők
A tavaly bemutatott Magyarázat mindenre a jövő héten moziba kerülő Fekete pont testvérfilmjeként is működik.
A nyolcoldalas melléklet szerzői gazdasági, történelmi, kulturális, valamint geopolitikai aspektusokból is tárgyalják a magyar közéletet.
Sokan írták alá az erről szóló polgári petíciót.
Koncz Zsófia kiemelte: a kormány célja, hogy minél több fiatal szerezzen szakmát.
Az erről szóló polgári petíció aláíróinak száma már meghaladta a szükséges 4500-at.
Rendőrségi feljelentés történt, belső vizsgálat is indult.
A kulturális örökségvédelem a soros magyar elnökség egyik prioritása is.
Aki nem tartja be a szabályt az nem az iskolaigazgatóhoz, hanem Pintér Sándorhoz kerül.
A kontinensen sok helyen hátat fordítanak a túlzott digitalizációnak, és korlátozzák az iskolai telefonhasználatot. Nyugat-európai körkép a német, a holland, a brit, a francia, az olasz és a skandináv lépésekről.
Míg az olasz oktatási miniszter, Giuseppe Valditara száműzné az iskolákból az ideológiákat, addig a baloldal a szexuális nevelésen keresztül megnyitná a kiskaput a genderlobbinak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.