Fekete-Győr tegyen meg mindent Szarvas Koppány távozásáért!
A józsefvárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője a Momentum elnöke számára címzett nyílt levelet.
A józsefvárosi Pikó-önkormányzat képviselője nagyon szeretne tényező lenni. De nem megy szegénynek.

Ismét lezárják a Margitszigetet, az Óbudai-szigetet és a Római-partot a hétvégére a koronavírus-járvány miatt, de a Városligetre ezúttal sem rendeltek el korlátozást. A Buda környéki települések összehangolt védelmi intézkedésekről döntöttek.

A Fidesz-KDNP józsefvárosi szervezete bocsánatkérést is várna Szarvas Koppány Bendegúztól.

Köztéri vécézés és nemi élet az ablak alatt – tarthatatlan a helyzet a Pikó vezette kerületben.

Ezek az „árnyékműhelyek” arra hivatottak, hogy rávilágítsanak a mostani kormányzás alternatíváira, és hogy vázolják a helyesnek ítélt utat.

Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától – közölte Gulyás Gergely.

Az országgyűlés dönt a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatról.

Az elkövetőt, N. Kálmánt közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

Weisz Gábor Miklós szerint az új városvezetés politikai nyomásgyakorlás révén egyfajta térfoglalást akar végrehajtani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.