„Az igazság és az erkölcs megtiprása”
Perre megy az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) a Bank of America Corp. (BofA) ellen a szabálytalanul kifizetett prémiumok miatt.
Törvényjavaslatot nyújt be a Fidesz annak érdekében, hogy börtönben ülő polgármesterek ne kaphassanak fizetést közpénzből – jelentette be Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője és Vattamány Zsolt, a párt VII. kerületi frakcióvezetője kedden B
Szeptember 30-ig tovább bővülhet a BKV-nál az elmúlt években kifizetett végkielégítésekből, az átlagember számára hihetetlen prémiumokból és más juttatásokból részesülők listája – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került belső vizsgálatból.
Amszterdam vigalmi negyedét járom már negyedik napja, és nem találom a magyarázatot arra, miért épp magyar örömlányból van a legtöbb itt, ahol a világ szinte minden nációja kelleti magát a kirakatban az ecuadori transzszexuálistól a fekete-afrikai lányoko
Portugália a választási kampányok lázában ég: szeptember végén tartják az általános, október közepén pedig a helyhatósági választásokat. Az egyik főtéma a lisszaboni önkormányzat tizenegy éve húzódó metróberuházása.
Elnöki jogköreinek csak húsz százalékát tartja meg Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) első embere, a többit átruházza négy elnökhelyettesre. Állítása szerint lépését nem az ellene folyó büntetőeljárások, illetve nemrég kirobbant üdülési
Az MSZP bérplafon beállítását kezdeményezi a válság idejére a többségi állami és önkormányzati tulajdonú vállalatok, valamit a közpénzből finanszírozott közmédiumok vezetőinél. „Most, hogy a sajtó és az ellenzék lebuktatta őket, a szocialisták úgy csináln
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.