

Felmentették a Keller által feljelentett adónyomozókat
A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette az APEH egykori Bűnügyi Igazgatóságának munkatársait, akiket még Keller László (MSZP) közpénzügyi államtitkárként jelentett fel. Az öt éve húzódó eljárás miatt a szervezet Győr-Moso

Figyelmeztetés
A félelem politikája az emberi jogokkal való visszaélés szüntelen növekedéséhez vezet, és olyan világba visz bennünket, ahol semmilyen jog sem sérthetetlen, és egyetlen ember sincs biztonságban – áll az Amnesty International aktuális jelentésében. A

Új pártot alapítanak Spanyolországban
A Página 12 tudósított az egyik dél-amerikai őslakos nép, a mapuche indiánok panaszáról a Benetton ellen. Csaknem valamennyi mérvadó spanyolországi lap beszámolt egy új országos párt megalakulásáról. A brazil kormány hírügynöksége, a Radiobrás is megírta,

Az örömlányok R-kedvezményt nyújtanak a rendőröknek?
R-kedvezménynek nevezik az örömlányok, ha a velük szemben nagyvonalúan eljáró rendőrt szolgálataikkal kénytelenek megjutalmazni – mondta a Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke. Földi Ágnes reméli, hogy a kedden 10 órától működő, a rendőri

Öt és fél millióért Zágrábba
Csaknem öt és fél millió forintba került az a Malévtól bérelt különgép, amellyel a miniszterelnök és csapata csütörtökön Zágrábba utazott a horvát–magyar kormányülésre. – Gyurcsány Ferenc és kormánya az utazásai során mindig a legolcsóbbat vál

Versenyhátrány

Petrétei visszautasítja a Fidesz felszólítását
Az utóbbi időszak rendőri bűncselekményei miatt azonnali lemondásra szólította fel tegnap a Fidesz a rendészeti minisztert, az országos és a budapesti főkapitányt, azonban ennek egyikük sem tett eleget. Ehelyett Petrétei József rendőrségi vezetőkkel tárgy

A kígyó farka
Eszményi nyelv, minta, érték, közös norma, szabvány – címszó az új magyar nyelvhasználati szótárból. A kötet szerkesztője Balázs Géza és Zimányi Árpád. Első látásra egy szelíd nyelvművelő szándékú lexikonnal állunk szemben, de gyorsan kiderülhet, ho

Öt és fél millióért Zágrábba
Csaknem öt és fél millió forintba került az a Malévtól bérelt különgép, amellyel a miniszterelnök és csapata csütörtökön Zágrábba utazott a horvát–magyar kormányülésre. – Gyurcsány Ferenc és kormánya az utazásai során mindig a legolcsóbbat vál
