A kegyetlenség képei Érden
Lapunk fotósai megdöbbentő képsorozatban dokumentálják a hazánk demokráciáját is megrengető rendőri brutalitást. Nyílt sebek és sisakos, arctalan viperások „beszélnek” Magyarország jelenéről.
Mi vagyunk többen, tízből kilenc magyar velünk tart – harsogta tegnap Demszky Gábor a fővárosi önkormányzat hagyományos március 15-i ünnepségén, ahol a Petőfi-szobor környékét lezáró kordonon kívül rekedt több ezer ember folyamatos füttyel, kiabálás

Civil ruhás, kopasz, nagydarab személyeket lehet látni az állami ünnepségeken. Az In-Kal Security emberei több közterületet lezártak az állami ünnepségek alatt. Az MNO annak próbált utánajárni, hogy miért egy civil szerveződés és miért nem a rendőrség biz

A szerencsejátékból származó bevételekhez kötné a kultúra finanszírozását Kóka János; az SZDSZ elnökjelöltje programjának kultúrpolitikai vitairatát vasárnap sajtótájékoztatón ismertette.

Mindössze 900 millió forintért értékesítette több mint két éve a MÁV azt az Andrássy úti irodaházát, amelyet azóta is visszabérel az állami vállalat. A nyertes az Andrássy Palota Ingatlanforgalmazó Kft. lett, amely hivatalosan be sem volt jegyezve az érté

Kóka János az SZDSZ elnökeként több közpénzt fordítana az oktatásra, ugyanakkor szűkítené a közalkalmazottak körét.

Átláthatatlan, hogy a multicégek különböző jogcímeken mekkora támogatást kapnak vissza az államtól – figyelmeztettek szakértők annak kapcsán, hogy az Állami Számvevőszék rámutatott: 2005-ben a nagyvállalatok mintegy 200 milliárd forinttal kaptak vis

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.