Póczik mostohafia rendezhette az orgiát
Az Index szerint F. Gábor eszelte ki, hogy a barátnőjével felvételeket készítenek a hajón. A férfi korábban jóban volt Borkai Zsolt barátjával, Rákosfalvy Zoltán ügyvéddel, aki szintén szerepelt a képeken.
A korábbi válogatott labdarúgó, P. József zsarolhatta meg az időközben a Fideszből kilépett és polgármesteri mandátumáról lemondott győri városvezetőt az önkormányzati választások előtt.
Akik visszajöttek, ott folytatják, ahol abbahagyták. Szinte még el sem foglalták széküket, a fizetésüket már meg is emelték. Előbújtak a bukott embereik, és beültek a készbe, a jóba.
A nyilvánosságra hozott kép- és hangfelvételek alapján egy korrupciógyanús hálózat képe rajzolódik ki, amely foglyul ejtette a kispesti önkormányzatot és zsákmányként tekint a közpénzre.
A korábbi és a mostani politikai felfogás között világos a különbség: nem mindegy, hogy a pénzt honnan teremti elő az állam és az sem mindegy, mire fordítja.
Berczik Ábel elmondta, az önkormányzatokra rótt kötelező feladatokhoz megfelelő finanszírozás társul. A helyhatóságok működési támogatásai számottevő mértékben növekedtek.
Egymásnak esett a balliberális ellenzék, miután két DK-s polgármester is a több milliárd forintos csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját bízta meg.
Perényi Zsigmond arra is felhívta a figyelmet: a kormány nem engedheti meg, hogy külföldről a magyar belpolitikába avatkozzanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.