Játszott a Premier League-ben, de igazán a konyhán dolgozó szüleire büszke
Priskin Tamás: „Ki kellett várnom, hogy az útlevelemben is az legyen, ami a szívemben – magyar vagyok.”
Balesetek lassítják a haladást a főváros felé vezető oldalon.
A magyar női 4×100-as váltó országos csúcsot futott a hazai világbajnokság elődöntőjében.
Két karambol is történt az autópályán.
A Tisztelt Ház nyitóülésének időpontja azután kerül napvilágra, miután a házelnök összehívja a házbizottsági ülést.
II. Tavadrosz elismeréssel szólt arról, hogy nagy hangsúlyt helyezünk az oktatásra, és megköszönte az egyiptomi diákok ösztöndíj-lehetőségeit.
Szent István annak idején a kereszténység alapjára épített erős, nyugati típusú államot, s ezzel végérvényesen kijelölte a magyarok helyét Európában – hangsúlyozta Fónagy János.
Rövid idő alatt 5-6 kilométeres kocsisor torlódott fel az M0-s autóút déli szakaszán.
A 19 éves Herczeg Gyögy egy év alatt kilenc métert javított, kilencedik a világranglistán.
Még az érintett szervezetek szerint is sok a kérdőjel, a CEU Budapesten maradt részlege viszont érintetlen marad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.