Mikor elfogyott a lőszer, maradt a szurony és a szív az Úz völgyében
Előre az Úz völgyében: az 1916-os román betörést követően Úz völgyét és a környéket az Előre hadosztály védte, a könyv nekik állít emléket.
Az ellenzék előválasztáson szűri ki, hogy 2022-ben kiket indít közösen a választókörzetekben a parlamenti helyekért. Íme, a forgatókönyv.

Azután sem reagált érdemben, miután megkapta az orosz Szputnyik V oltását.

A Fidesz frakcióvezetője kiemelte, hogy számos gaztett, gonoszság és hamisság szárad a lelkén azóta is a volt miniszterelnöknek.

Kocsis Máté szerint kommunikációs trükk, amikor a baloldaliak az oltásellenes mondataikat próbálják letagadni.

A Párbeszéd azzal a Jobbikkal fogott össze, amely a cigányság és a zsidóság támadásával jutott be a parlamentbe.

Kormányzati támogatásból újul meg az áruház homlokzata, Kocsis Máté háromszáz millió forintot lobbizott ki a célra.

A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője közösségi oldalán reagált a baloldali politikus parlamenti felszólalására.

A Fidesz frakcióvezetője szerint elfogadhatatlan, hogy egy migrációval kapcsolatos véleménye miatt távolították el kapusedzői állásából.

A Gyurcsány Ferenc nevű politikai kalandorral kapcsolatban tiszta és világos beszédre van szükség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.