Orosz zenei fesztivál Budapesten és Debrecenben
Másodjára rendezi meg az Orosz Kulturális Központ és a Kodály Filharmónia Debrecen az orosz zenei fesztivált; az esemény mától szombatig tart.
Szalagcímek hirdették a minap szerte a hazában, hogy Oroszországban betiltották a dohányzást az erkélyeken. Itt jegyzem meg, ez nálunk is téma mostanában.

A legerősebb magyar. Jacsó Józsefnek máig kijár a titulus. Az 1988-as olimpián a 110 kg-os súlycsoportban 427,5 kg-os összesített eredménnyel szerzett ezüstérmet.

Tizenhárom új bíborost kreál Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában szombat délután bemutatott misén, ezáltal tovább módosul a következő egyházfőt megválasztó bíborosi testület földrajzi összetétele.

Elmondta: jövő januárban megkezdi működését a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács, amelynek fontos szerepe lesz a kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia véglegesítésében.

A II. Drazen Petrovic-emléktornát a horvát kosarasról elnevezett tornateremben pénteken hét, középiskolásokból álló csapat részvételével rendezik meg.

A kormány célul tűzte ki, hogy a high-tech technológiákat a hazai szakemberek ne csak működtessék, hanem világszínvonalú fejlesztéseket is végezzenek – fejtette ki a miniszter.

A miniszterelnök-helyettes a temesvári avatóünnepségen azt kérte a beköltöző diákokoktól, ne felejtsék el, hogy ez az épület egy kis haza, egy kis Magyarország.

Noha a Nemzeti mintaterv-katalógus csak 2020-tól nyílik meg az építkezni szándékozó családok előtt, a szeptemberi ötletpályázaton díjazott vázlattervek már sokat elárulnak a készülő tervtárról.

A pályázati döntésekben az álcivileket, ahogy tudják, kiszűrik – mondta Szalay-Bobrovniczky Vince. Hangsúlyozta: Magyarországon igenis él és virul a civil élet, bármit is mondjanak Brüsszelből.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.