

A Fidesz évi 450 ezer forintra emelné a diákhitel összegét
A Fidesz a diákhitel kamatainak további csökkentését és a hitelösszeg évi 450 ezer forintra történő felemelését tartja indokoltnak – reagált Sió László (Fidesz) arra, hogy a kormány átalakítja a diákhitel rendszerét.

Egyesült európai társasági adó

Meghaladta a rekordmagasságot a Duna Budapestnél
Országos vészhelyzetet rendelt el Gyurcsány Ferenc kormányfő a kormányzati koordinációs bizottság ülése után. A Duna hétfő délután meghaladta a valaha mért legmagasabb vízszintet a fővárosnál. Hétfőn a Fidesz és az MSZP is a kampány helyett az árvízi véde

Nehezen valósítható meg az egységes adóalap
A társasági adó kiszámítási alapjának harmonizációjára vonatkozó javaslatát teszi közé kedden az Európai Bizottság. Kovács László adóbiztos szerint erre az EU versenyképességének javítása miatt van szükség. Az elképzelést a munkaadók és az Európai Parlame

Ferihegyi taxispályázat

Felgyorsult az ingatlanvásár
A napokban tette közzé a Kincstári Vagyoni Igazgatóság az idén eladásra váró, 50 millió forintos értéket meghaladó épületek listáját. Az értékesítendő ingatlanok között több óvoda, iskolaépület, kollégium is szerepel. Ez évben újabb kastélyok vagyonkezelő

„Kéket” alkottak
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete által kiírt „Alkoss Kéket!” kreatív pályázat vasárnap záróakkordjához érkezett: a döntőbe jutott 24 csapat egy budapesti rendezvényen mutathatta be művét a neves közéleti személyiségekből és művés

35 Fidesz-Fidelitas közös jelölt indul a választásokon
Szijjártó Péter Fidelitas-elnök Budapesten mutatta be a Fidesszel választási szerződésre lépett Fidelitas 35 országgyűlési képviselőjelöltjét. A Fidelitas színeiben négyen indulnak egyéni jelöltként, a többiek az országos, illetve a területi listákra kerü

Kollégiumi konferencia
