Agyafúrt emberek
Nyitott hátgerincet, buzogánnyal betört koponyát, foghúzáshoz használt eszközöket és leprakereplőt is láthatnak az érdeklődők a Korok és kórok című kiállításon.
Van hidzsábos Barbie, és ugyanebben a szériában kerekesszékes, műlábú, kopasz, pigmenthiányos meg mindenféle. Állítólag korábban egy túlsúlyos Barbie-szériával sikerült megdönteni a testképzavarvádakat.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója elmondta, hogy az amerikai republikánus reneszánsz és az európai konzervatív ébredés összeérhet.

Ha valaki idegen bolygóról a Földre érkezne, és belenézne egy televíziós reklámblokkba, joggal hihetné, hogy az emberiség jelentős része folyton valami nyavalyától szenved, annyi gyógyszerhirdetést látna.

Az előző szezon legjobb védőjátékosának választott 32 esztendős jobbátlövő az elmúlt napokban nem érezte jól magát, ezért alapos orvosi vizsgálatoknak vetették alá.

Ismét jelentősen nőtt a Covid-19 járvány halálos áldozatainak száma Olaszországban: a polgári védelem csütörtök esti adatai szerint az elmúlt 24 órában 107-ről 148-ra.

Szánthó Miklós szerint sok különbség van az amerikai és a magyar konzervatívok között, mégis összeköti őket a hazaszeretet, a nemzeti szuverenitás és a határok védelme,.

Az intézményt egy 23 éves nő perelte be, amiért ott felelőtlenül adtak neki pubertásblokkoló gyógyszereket, az akkoriban 16 éves áldozatot senki nem figyelmeztette a következményekre.

Az 1996-os merénylet sértettje szerint a később elkövetőként elítélt, de saját felelősségét mindvégig tagadó Tanyi György már évekkel ezelőtt elmondta neki, hogy ki áll a bűncselekmény mögött.

Magyarországon egyedül Tóth Lajos Barna operál előrehaladott stádiumú, hashártyaáttétekkel járó daganatos betegeket egy speciális, újszerű módszerrel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.