Több ferencvárosi fiatal is kidőlt
Többen is kisebb sérüléssel bajlódnak a Ferencváros csapatából.
Altató-túladagolás okozta Michael Jackson halálát – közölte a Los Angeles Times igazságügyi orvosszakértőkre hivatkozva.

Rómában Michael Phelps megtette a magáét (a 200 gyors döntője után szívhatta a fogát, de öt aranyával és egy ezüstjével mégis az úszó-vb legeredményesebb versenyzője lett), most pedig Berlinben a pekingi olimpia másik héroszán, Usain Bolton a világ szeme.

Jó hír a ferencvárosi hívek számára, hogy a pénteken a Vasas otthonában lecserélt Dragóner Attila jobban van, hétfőn már edzésbe is állt. A szombati NB III-as meccsen megsérült Fülöp Noelnek enyhébb agyrázkódása van, rá kétnapos pihenő vár.

Tizennégy hónap után először mutatott be videofelvételt Fidel Castróról a kubai televízió. A felvétel állítólag szombaton készült a nyolcvanhárom éves politikusról, aki látszólag jó állapotban van és venezuelai diákokkal beszélgetett.

Kihallgatta a rendőrség a múlt heti kislétai gyilkosságot túlélő kislányt, ám az áldozat az átélt sokk miatt egyelőre nem tudott érdemi információval szolgálni. Szakértők szerint a gyilkosságokat raszszista sorozatgyilkosok követik el, azt ugyanakkor lehe

Tagadja az Országos Onkológiai Intézet vezetősége azt a sajtóhírt, amely szerint betegek százait küldik el az intézményből, azt azonban elismeri, hogy az ellátási területen kívülről érkezőknek négy-nyolc hetet kell várakozniuk. Szakértők szerint az eset m


Három nőt megölt és kilencet megsebesített, majd magával is végzett az a középkorú férfi, aki kedden lövöldözni kezdett a pennsylvaniai Pittsburgh egyik fitneszklubjában. Az ámokfutó maga is klubtag volt, de indítékai ismeretlenek.

A Kislétán talált lövedék bizonyítja, hogy a fegyvert más, romák elleni támadásnál is használták – jelentette be tegnap az országos rendőrfőkapitány, miután roma jogvédőkkel találkozott. Ezt megelőzően Bencze József más rendőri vezetők társaságában a korm

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.