Eszméletlen állapotban találtak rá
Ismeretlen személyazonosságú, életveszélyesen megsérült férfit találtak az utcán Nyíregyházán szerdán – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A Szolnok Megyei Bíróság nagytermében egy 2006. december 22-én, Jásztelken történt csoportos verekedés ügyét tárgyalta az ítélkezés. A karácsonyi „hagyományőrző” roma bálon késekkel, szamurájkarddal, viperával, székekkel, asztallábakkal és egyéb ütő-, vág


Ma megműtik Barta Nórát, a porckorongsérvvel bajlódó Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes műugrót. Azért ez is valami. Ahhoz képest feltétlenül, hogy az eredeti ütemterv szerint jó három év múlva, talán éppen a londoni olimpia idején operálnák, mert a hiva

Az egészségügyet is nehéz helyzetbe hozhatja a forint gyengülése. A kórházvezetők aggódnak, mert számos, külföldről beszerzett orvosi anyag, műszer drágulhat. Egyesek arra számítanak, hogy az áremelkedésből adódó többletterhet nem bírja majd minden intézm

Már hetven kórházban rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat az influenzajárvány miatt. Ugyanakkor az előző héten nem emelkedett a megbetegedések száma.

Van, ahol nőni, és van, ahol csökkenni fognak a várólisták a teljesítmény-volumenkorlát (tvk) tervezett eltörlése után. Bár az egészségügyi miniszter azt állítja: az új finanszírozási rendszerről egyeztetett az ágazat képviselőivel, a legtöbb szervezet ne



Egészségügyi okok miatt befejezi pályafutását Hidvégi György, a Boksz-világalapítvány (WBF) korábbi cirkálósúlyú világbajnoka. A Monokli.com értesülése szerint a profiként tizenhat mérkőzésen (14 győzelem, 1 vereség, 1 döntetlen) szorítóba lépő öklöző ket

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.