A MOB anyagilag támogatja Barta Nóra műtétjét
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) félmillió forintos támogatást biztosít a porckorongműtéten áteső Barta Nóra Európa-bajnoki ezüstérmes műugró olimpikon gyógykezelési költségeire.


Kuba kitört az elszigeteltségből, és egyértelműen bebizonyosodott az ellene évtizedek óta tartó embargó értelmetlensége és kudarca – mondta lapunknak nyilatkozva Soraya E. Álvarez, a karibi ország budapesti nagykövete, akit a két ország utóbbi időben megt

Harminckét százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzás panaszokkal február 2. és 8. között, mint egy héttel korábban – derült ki az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb jelentéséből. Egyes helyeken rendkívül gyorsan terjed a vírus, Borsod-Ab

Két hazai kórházban sem vették észre, hogy a négyéves Ineznek hét centiméteres homloklebenyi daganata van. A figyelmetlenség miatt a kislány kómába esett és képtelen volt beszélni. Jelenleg a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikán kezelik, ahol teljes idegrendszer

Hétmillió forintot költene tizenéves lányok méhnyakrák elleni oltására a miskolci önkormányzat – írta az Észak-Magyarország pénteken.

Ausztriában menekülés közben az osztrák rendőrség elfogta a vasárnap hajnalban meggyilkolt Marian Cozma román válogatott kézilabdázó feltételezett gyilkosát, Raffael Sándort. A feltartóztatott gépkocsiban ült az ügy másik gyanúsítottja, Németh Győző is, m

Szépen és hősiesen hatna, hogy az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata a vasárnap hajnali tragédia, Marian Cozma halála, valamint Zsarko Sesum és Ivan Pesic súlyos sebesülése után megfogyva bár, de törve nem készül következő mérkőzésére, az Ademar Leon ell

Vasárnapra virradó éjjel Veszprémben egy szórakozóhely előtt a szemtanúk szerint egy Enyingből érkezett cigány társaság tagjai meggyilkolták Marian Cozmát, a helyi kézilabdaklub, az MKB klasszis játékosát. A játékostársa segítségére siető horvát kapust, I

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.