Meg kell operálni Talmácsi Gergőt
Az orvosok a tegnapi vizsgálatok eredményét figyelembe véve úgy döntöttek, hogy elkerülhetetlen Talmácsi Gergő medencecsontműtéte.
A javulás jelei mutatkoznak az öt napja kórházban kezelt Diego Maradona argentin labdarúgócsillag állapotában. A 46 éves világbajnokot a múlt héten szállították be a Buenos Aires-i Güemes klinikára hirtelen fellépő gyengeség miatt.



Életének 47. évében elhunyt Kaszás Attila, a Nemzeti Színház Jászai-díjas színművésze. Március 19-én váratlanul lett rosszul a Tizenkét dühös ember című előadás előtt, amelyben a negyedik esküdtet játszotta volna Sinkó Lászlóval, Trokán Péterrel, Kulka Já

Nem vesz részt az EU 50. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken a német egyesítés apja, Helmut Kohl. Az egykori német kormányfő ugyanis térdműtétje után lábadozik, jelentette be a politikus irodája.

Az Al-Ahram egyiptomi kormányzati lap az Európai Unióval kötött együttműködési megállapodásról, valamint az első élő donoros májátültetés sikeréről cikkezik. A líbiai Líbiyá al-Yawm arról számol be, hogy a Kadhafi-kormányzat és Olaszország szorosabb gazda

Hét és félmilliárd forint többletforrást biztosít az Egészségügyi Minisztérium kórház-átalakításra – közölte Horváth Ágnes. A szaktárca államtitkára hozzátette három hónapig kiegészítő díjazást kapnak azok a kórházak, amelyek legalább 400 aktív ággy

Mivel az agy vérellátása ennek ellenére kielégítő, ismételt vérzés veszélye pedig nem áll fenn, a tervezett érrendszeri műtétre nem volt szükség, így arra nem került sor. A beteg állapota szempontjából mindez nem jelent változást" – közölte a Nemzet

Válságos állapotban van Kaszás Attila. A színészt az Amerikai úti idegsebészeten kezelik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.