Erősödött a forint
A forint erősödött kissé, majd korrigált az euróval szemben: az eurót kedden délután négy órakor 269,11 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a délelőtti 267,94 forinttal és a hétfő délutáni 268,84 forinttal.
Németországban kis mértékben csökkent a ZEW gazdaságkutató intézet konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója: az októberi index 56,0 pontra esett vissza az egy hónappal korábbi 57,7 pontról, de még így is bőven a sokévi átlag felett van.
A válság enyhülésének dacára meredeken csökkennek az adóbevételek Németországban; társasági adóból például alig hetedannyi folyt be az idei harmadik negyedévben, mint egy évvel korábban – írta keddi számában a Handelsblatt.
A kompromisszumok furcsa világában elmerülő nagykoalíció után Németország kifelé is olyan karakteres képet mutat majd, ami csak Európa javára válhat, és segíthet a térségünknek is. Bízom abban is, hogy Magyarország számára kifejezetten hasznos lehet a mos
A német gazdaság szerény mértékben, 1,3 százalékkal bővül jövőre, ami csupán a 2006-os szint eléréséhez lesz elég – jósolja a DIW, az egyik legtekintélyesebb német gazdaságkutató intézet, amely szerint az államháztartási hiány minden korábbinál nagyobb le
A német gazdaság szerény mértékben, 1,3 százalékkal bővülhet jövőre, ami csupán a 2006-os szint eléréséhez lesz elég – jósolja a DIW, az egyik legtekintélyesebb német gazdaságkutató intézet, amely szerint az államháztartási hiány minden korábbinál nagyobb
Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtök reggel Frankfurtba utazik, ahol délelőtt találkozik a Deutsche Bank vezetőivel, délután pedig előadást tart több német vállalati vezető jelenlétében. A magyar miniszterelnök minden bizonnyal beszámol majd a magyar ko
Legalább négy százalékkal gyengül a német gazdaság az idén – jelentette ki a német központi bank, a Bundesbank igazgatótanácsának egyik tagja.
Németország bruttó hazai összterméke (GDP) „talán” 0,75 százalékkal nőtt a most zárult harmadik negyedévben a második negyedhez képest, ez „reális várakozás” – mondta a német központi bank, a Bundesbank elnöke és az Európai Központi Bank kormányzótanácsán
Németországban kisebb lesz a vártnál az idei GDP-arányos államháztartási hiány – közölte a német pénzügyminisztérium, amely már megküldte az ezzel kapcsolatos feljegyzést az Európai Bizottságnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.