Orbán Viktor előadást tart az idei Tranziton
Az idei Tranziton nagyjából harminc előadás és majdnem száz előadó lesz, továbbá kormánypárti és ellenzéki politikusok vitáira is sor kerül.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, készül arra a kormány, ha Kijev felmondja a Moszkvával kötött megállapodást.

A rockopera új előadása szombaton a Duna Televízióban 20 órától lesz élőben látható.

Az ipar és a piaci szolgáltatások járultak hozzá legnagyobb mértékben a második negyedéves teljesítmény csökkenéséhez, a mezőgazdaság viszont mérsékelte azt.

A tihanyi esemény az évek során a legnagyobb közéleti fesztivállá nőtte ki magát.

A kormány már októberre egy számjegyűre csökkentheti a szankciós inflációt.

Csaknem egy év után ismét húsz százalék alatt az árindex.

Az Amerikai Népszavához és Bartus Lászlóhoz pontosan úgy kell viszonyulnunk, mint Kun Béláékhoz.

A gazdaságfejlesztési miniszter és Liberty Steel Group ügyvezető elnöke áttekintették a vállalat működtetésének helyzetét.

Nagy Márton ismertette a legfontosabb lépéseket, melyeket meg kell tenni a következő időszakban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.