Kunhalmi rettegni kezdett
Íme a demagógia csimborasszója.
Budai Gyula felelevenítette a hatalmas közfelháborodást okozó döntést, melynek során a 17 éves Csenge gyilkosát a bíróság elengedte.

A témában mindenki elmondhatja véleményét a rövidesen elinduló nemzeti konzultáció során, amelynek eredményét a kormányzati közlés szerint ahhoz igazított törvényalkotás követ.

Lassan az unió nagyobb részének is be kell látnia, hogy Magyarország dicséretet érdemel, nem meghurcolást – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kocsis Máté.

A kormányszóvivőt a többi között a családtámogatásról, a béremelésekről, a fiatalokról, a nemzeti konzultáció témáiról, a klímavédelmi akciótervről, és még a kötélmászásról is kérdezték.

A kormánypárt álláspontja az, hogy mára nyilvánvalóvá vált: a baloldal azért állt a börtönbiznisz oldalára, mert a nyerészkedő ügyvédek közül többen a baloldali pártok emberei is egyben.

Akár találós kérdés is lehetne, hogy mi a közös az amerikai demokraták iowai bénázása és Kunhalmi tragikomikus, fatális névtévesztése, Nyirő József és Nyírő Gyula összekeverése között.

Újabb nemzetközi támadásra számít a Fidesz, miután a kormánytöbbség megszavazta a börtön kártérítések kifizetésének azonnali felfüggesztését.

A törvényt Gyurcsány Ferencék, az MSZP és a Párbeszéd nem szavazta meg, az LMP tartózkodott. A Fidesz szerint a baloldal ismét a bűnözők és a Soros-hálózat oldalán állt.

A szavazással megtették az első lépést a börtönbiznisz megállításához, felfüggesztik a kifizetéseket, viszont új szabályozásra van szükség, hogy „végképp elzárjuk a pénzcsapokat” – mondta Budai Gyula.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.