Újabb nemzeti konzultáció kezdődik
Hamarosan újabb nemzeti konzultáció kezdődik – mondta el a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan.
A Szolidaritás Mozgalom mintegy húsz aktivistája tüntetett szerdán Budapesten, a miniszterelnök XII. kerületi lakhelye közelében.

Megkezdődött a miniszterelnök munkahelyvédelmi akciótervről szóló tájékoztató levelének kiküldése, szeptember elejéig minden nagykorú állampolgár megkapja.

Nemcsak a választóktól, hanem a pártoktól is elvárja az eddiginél nagyobb aktivitást az előzetes regisztráció intézménye.

A hét elején átlépte a 600 ezret az új nemzeti konzultáció visszaküldött kérdőíveinek száma – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.

A kormány a nyugdíjakat a jövőben is meg tudja védeni, béreket emelhet, és szociális adócsökkentéseket hajthat végre – jelentette ki Orbán Viktor.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult az Eötvös Károly Intézet, mert álláspontja szerint nem a jogszabályok szerint történt a nemzeti konzultációs kérdőívek kiküldése.

Eddig mindegyik nemzeti konzultáción a megkérdezettek 10 százaléka nyilvánított véleményt, most 5 százalék küldte vissza az íveket, de még két hónap van hátra a végéig.

A nemzeti konzultáció keretei közt csak annak az adatait lehet regisztrálni, aki hozzájárul, de ilyenkor is garantálni kell, hogy a válaszokat ne lehessen összekapcsolni a kérdőívet kitöltők személyes adataival

Tűző napsütésben, rettegő beszédeket hallgatva emlékeztek mintegy kétszázan Nagy Imre mártír miniszterelnökre a Vértanúk terén. Olajfát nem ültettek, csak akciós olívaolajat vettek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.