Rétvári Bence: Felújítják a strandokat a Dunakanyarban
A megújult strand családbarát, mert megtalálható benne minden, ami ahhoz kell, hogy a család különböző generációi jól és biztonságban érezhessék magukat.
Csak az egészségügyben 184 milliárd forint többlet lesz jövőre az idei évhez képest, ebből a kormány pedig 82 milliárdot béremelésre fordít – jelentette ki az államtitkár.
Rétvári Bence hangsúlyozta: egy olyan nemzet, amelynek olyan hagyományai vannak, mint a csaknem kétszáz éves Anna-bál, büszkének tarthatja és erősnek gondolhatja magát.
A kifejezetten fiatal házaspároknak járó babaváró támogatás kivételével a családvédelmi akcióterv valamennyi eleme elérhető a gyermekeiket egyedül nevelő szülőknek.
A 2020-as költségvetés számol továbbá azzal, hogy ha a gazdaság teljesítménye úgy alakul, nyugdíjprémiumot tudjanak fizetni – közölte Rétvári Bence államtitkár.
A 2020-as költségvetésben nem csupán a családok támogatására jut magasabb, két és félszer akkora összeg, mint 2010-ben – emelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Az államtitkár hozzátette, a nyári szünetben a családoknak és a gyerekeknek is az a legjobb, ha tartalmas programok várják a fiatalokat a szünidő heteiben, idén összesen tizenegy héten át.
Az államtitkár közölte: míg tavaly csaknem 12 millió tankönyvet rendeltek az iskolák, addig most 12 és fél millió rendelés érkezett, mindez 700 millió forinttal kevesebbért, mint tavaly.
Rétvári Bence rámutatott: az adatok azt bizonyítják, hogy a „magánkiadók hisztériakeltése” alaptalan volt, valójában profitorientált célok vezették őket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.