Konzulok és népművelők fogják segíteni az állampolgársági ügyeket
Ötven konzult és ötven népművelőt küld a magyar kormány a nyugati diaszpóra területeire az állampolgársági ügyek segítésére és magyar identitás erősítésére.
Az Országgyűlés nemzetiösszetartozás-bizottságának terme felvette Esterházy János nevét, és ez alkalomból leleplezték emléktábláját is.

Hat évet ült a kommunisták börtöneiben, mégis megmentette 300 gyermek életét, hét templomot épített és számtalan embernek adta vissza a hitét – elhunyt Regőczi István atya, 97 éves volt.

A kormány aggódik a Vajdaságban az elmúlt hónapokban történt magyarellenes erőszakos cselekmények miatt.

Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára kedden az Országgyűlésben beszámolót tartott a külhoni magyarokat érintő rendelkezések sikeréről.

Rogán Antal beszédében hősöknek nevezte a Gulag-táborok túlélőit és a táborokban ott veszett embereket.

Nincs és nem lehet sikeres Európa szilárd európai azonosságtudat nélkül – fogalmazott Kövér László.

Töretlen lendülettel zajlik a honosítás, a kérelmek száma nem csökken, hetente mintegy négyezer igénylés érkezik – mondta Semjén Zsolt.

A politikus szerint a kormánypártok hosszú ideje tartó ígéretei ellenére még mindig százezrek várják a helyzetüket segítő jogszabályokat.

A vajdasági magyar sajtó közlése szerint ismét magyar fiatalokat bántalmaztak a Vajdaságban, ezúttal bokszerrel támadtak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.