Életet kellene lehelni az erdélyi párbeszédbe
Az Erdélyi Magyar Néppárt szerint van keret választási együttműködésre a magyar pártok között, csak "életet kellene lehelni" az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumba.
Várhatóan levélben adhatják le szavazatukat a határon túli magyar állampolgárok a 2014-es magyarországi parlamenti választásokon – hangzott el Tusnádfürdőn.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség részvételre, az Erdélyi Magyar Néppárt távolmaradásra szólítja fel az erdélyi magyarokat a népszavazáson.

Semjén Zsolt: a magyar kormánypártok számára egyformán fontos minden romániai magyar szavazó.

A Heaven Street Seven koncertjével kedd este megkezdődött a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata.

Az egyházakkal egyeztetett a kormányzat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága.

A megbeszélésen bemutatkozott az új egyházi államtitkár, Hölvényi György is.

Több mint harminc képviselő egyszer sem szólalt fel a parlament tavaszi-nyári ülésszakán, közülük öten pedig 2010 tavasza óta szótlanok az ülésteremben.

Látogatást tett a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetőségénél Semjén Zsolt, Balog Zoltán és Hölvényi György.

"Vagy együtt, vagy sehogy" – a miniszterelnök szerint ennek jegyében végzi közös munkáját a két kormánypárt, a Fidesz és a KDNP.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.