Ez is bizonyítja a jó viszonyt
Magyarország üdvözli az ukrán bíróság közelmúltban hozott ítéletét, amelyben bűnösnek mondta ki a vereckei honfoglalási emlékművet idén februárban megrongálókat.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn ünnepélyes keretek között avatta fel ismét Tisza István és Návay Lajos házelnökök emléktábláját.

Az eredmények alátámasztják, hogy az UMDSZ felelősségvállalási nyilatkozatát nem fogadja el a Külügyminisztérium.

Magyarország nem fogadja el a kollektív bűnösség elvét, amely teljesen ellentétes az Európai Unió alapelvével, a legalapvetőbb emberi jogokkal és a magyarság érdekeivel – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap Szabadkán.

Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel a székesfehérvári üveggyár új üzemét. A társaságot 1984-ben alapították, akkor gmk-ként működött egy családi ház 16 négyzetméteres garázsában. Mára Magyarország legnagyobb üvegnagykereskedelmi és feldolgozó cégcsopor


Semjén Zsolt egyetlen GMO-hoz köthető multicéggel vagy annak képviselőjével sem találkozott, velük semmilyen kapcsolatban nem áll – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) csütörtökön.


Ma indul Székesfehérvárra a Magyar Vasúttörténeti Parkból a Totus Tuss – Egészen a tiéd elnevezésű vonat, amely II. János Pál pápának állít emléket. A szerelvény hétfőn Párkányon keresztül érkezett Magyarországra, és szeptember 21-ig lesznek hazánkban.

Csaknem telt ház előtt mutatták be Koltay Gábor A szabadság ára – Korunk szabadságharcosa, Duray Miklós ötven éve a célkeresztben című dokumentumfilmjét hétfő este az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.