Megújul a zalaegerszegi Göcseji Múzeum
A 21. századi technika lehetővé teszi, hogy ne csak megőrizzük és tiszteljük a múlt relikviáit, hanem a saját jelenünk részévé tegyük azokat – fogalmazott Semjén Zsolt Zalaegerszegen.
Semjén Zsolt szerint az október 6-i aradi gyász csak március 15-ével, az 1848-as forradalom kirobbanásának ünnepével, és a forradalom leverése utáni 1867-es kiegyezéssel együtt érthető.

A miniszterelnök-helyettes kiemelte: újvidéki látogatása alkalmával a szerb kormány tagjaival két konkrét turisztikai együttműködésről is tárgyalt.

Tegnap bemutatták az egykori koronaherceg hagyatékának megőrzésére és feldolgozására alakult Habsburg Ottó Alapítvány tevékenységét, az örökség egy-egy becses darabját.

A miniszterelnök-helyettes a temesvári avatóünnepségen azt kérte a beköltöző diákokoktól, ne felejtsék el, hogy ez az épület egy kis haza, egy kis Magyarország.

A második rendszerváltást nevezhetjük keresztény rendszerváltásnak is, mert a liberális szabadság helyett a keresztény szabadság szellemében rendeztük be – jelentette ki Orbán Viktor.

Tisztújító kongresszust tart ma a Fidesz, megválasztják az elnököt és az alelnököket is. Ez lesz a XXVIII. kongresszusa a nagyobbik kormánypártnak.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kiemelte, hogy a Külhonimagyarok.hu-t nem statikus portálként működtetik majd, az elérhető információ folyamatosan bővülni fog.

Semjén Zsolt elmondta: az volt a cél, hogy legyen egy újszerű felület, ahol minden elérhető egy helyen, és egyúttal az egész személyes is legyen.

Átfogó megállapodást kötött a magyar kormány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), amelynek értelmében a legmagasabb kategóriában elismert egyházzá válik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.