Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke az átadáson elmondta: a koronázási palástot bemutató teret a legszigorúbb múzeumszakmai elvárások szerint, a mai látogatói elvárásokat és igényeket is figyelembe véve újítják fel. Az Operaháznak köszönhetően azonban a felújítás ideje alatt egy olyan művészi igényű másolatot mutathatnak be a látogatóknak az intézmény rotundájában, amely méltó módon idézi meg az eredeti műtárgy jelentőségét. Felidézte, hogy a Szent István és Gizella nevéhez köthető koronázási palástot 1031-ben a székesfehérvári egyháznak adományozták, majd idővel ez lett a magyar királyok koronázási palástja.

Nekünk, magyaroknak tehát nemzeti ereklye, sőt a legfontosabb nemzeti ereklye, amelyet közgyűjteményben, múzeumban őrzünk, hiszen a Szent Koronával a látogatók ma már az Országházban találkozhatnak
– fogalmazott Zsigmond Gábor. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója kiemelte: a két nagy múltú nemzeti intézmény együttműködése immár lehetővé teszi, hogy a közönség az eredetihez képest szabadabban bemutatható, mozgatható és múzeumpedagógiai célokra is használható példányon keresztül ismerkedjen meg a koronázási palást történetével. Hozzátette: az alkotás Szent István megkoronázásának és az államalapítás 1025. évfordulójának alkalmából készült az Operaház megemlékezéssorozatának részeként. A cél az volt, hogy látványában megidézze, miként nézhetett ki a csaknem ezeréves koronázási palást eredeti formájában, elkészültekor.
A Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott reprodukció tehát nem az ereklye mai, patinás állapotát, hanem feltételezett eredeti megjelenését idézi meg
– mutatott rá Ókovács Szilveszter, hozzátéve, hogy a palást „demonstrációs példányából” több is készül, mert több várost és intézményt is szeretnének vele megajándékozni. A dalszínház tájékoztatása szerint a palást másolata már megérkezett az Országházba és Székesfehérvárra, a közeljövőben pedig Veszprém városát és a Szent István-bazilikát is megajándékozzák egy-egy alkotással.
A palást reprodukciójához az előkészítő munkákat Weigand Lívia, az Operaház jelmezkészítési osztályvezető-helyettese vezette, a szakmai munkát a Magyar Nemzeti Múzeum részéről Kollár Csilla művészettörténész-főmuzeológus segítette.
A díszítő motívumokat nyomtatással vitték fel az anyagra, majd kézi festéssel alakították ki az eredeti színeket. A palást három részből áll, kibélelték, és egy gyöngyökkel díszített gallér is készült hozzá. Az elkészítés csaknem 60 munkaórát vett igénybe, a tárolót az Operaház szcenikai műhelyei készítették.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!