Droglaboratóriumok bombázása
A szükségállapot kihirdetése után a kolumbiai légierő bombázta a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali felkelőinek droglaboratóriumait.

Rendkívüli állapotot hirdetett ki vasárnap éjféltől Kolumbiában Alvaro Uribe államfő, miután a múlt szerdai beiktatását követően kirobbant erőszakhullámban eddig 115-en vesztették életüket. A döntést Fernando Londono belügyminiszter jelentette be egy több

Az ország legsúlyosabb problémái közé sorolta a szélsőséges eszmék terjedését Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor a napokban aláírta az ellenük folytatott harc fokozását célzó törvényt. Mint mondta, a soknemzetiségű és -vallású Oroszország atomjaira hull

Húsz szélsőjobboldali fegyverest öltek meg a kolumbiai kormánykatonák, továbbá 17-et megsebesítettek és foglyul ejtettek. Kolumbiai középső részén, a fővárostól 300 kilométerre északra csapott össze a hadsereg a Metro Block Északkeleti Frontja szélsőjobbo

Olaszországban vizsgálatot indítottak a rendőrség terroristaellenes csoportjának főnöke és helyettese, valamint a bolognai rendőrparancsnok ellen, akiket felelősnek tartanak azért, hogy nem biztosítottak megfelelő személyi védelmet a Vörös Brigádok által


Rendkívül szigorú biztonsági intézkedések közepette beiktatták tegnap hivatalába Alvaro Uribe Velezt, Kolumbia új elnökét. Az óvintézkedésre a hatóságoknak meg is volt minden okuk, hiszen a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) elnevezésű szélsőbalol


A Vörös Brigádok olasz terrorszervezet újabb merényletekre készül, az iszlám terroristák továbbra is célkeresztben tartják az olaszországi létesítményeket, a szervezett alvilág pedig az állami nagyberuházásokkal kapcsolatos megrendeléseket készül megkapar

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.