Brüsszel célja a politikai integráció

Ha tehetné, ma is a brit kilépés mellett szavazna Syed Kamall, az Euró­pai Konzervatívok és Reformerek európai parlamenti frakciójának társelnöke. A brit konzervatív politikus lapunknak a brexit lehetséges forgatókönyvei mellett arról is beszélt: nem bánja, hogy Londont ma a második legnagyobb magyar városnak nevezik, viszont a kilépés után egyenlő módon kezelné a szigetországba vágyó európaiakat a harmadik országok polgáraival. Szerinte a brexitnépszavazás kimenetelét a bevándorlási kérdések mellett az is befolyásolta, hogy a brit politikusok eddig nem voltak teljesen őszinték az európai projekt politikai jellegével kapcsolatban.

A szigetországban élők jogai garantáltak, a britek betartják a szavukat Fotó: Didier BAUWERAERTS Forrás: Európai Parlament

– Nem volt furcsa európai parlamenti frakcióvezetőként a brexit mellett kampányolni?

– Sosem kampányoltam a kilépés mellett, de tény, hogy a brexitre szavaztam. Megvoltak az okaim. Az EU-n kívülről érkezett bevándorlók gyermekeként nőttem fel Nagy-Britanniában, és láttam, hogy a bevándorlási rendszer milyen mértékben kedvez a fehér és európai embereknek a nem fehér nem európaiakkal szemben. Szeretnék látni egy igazságos, az egyenlő bánásmódot lehetővé tevő migrációs rendszert. Nevezhetnek diszkriminatívnak vagy rasszistának, de meggyőződésem, hogy uniós tagállamként nem lehet ilyet létrehozni. Csak remélni tudom, hogy a brexit után egyenlő módon kezeljük az európai és a nem euró­pai bevándorlókat. Egyébként arról is beszélni kell, hogy a brit politikusok valójában sosem voltak teljesen őszinték az európai integrációval kapcsolatban. Ez nemcsak egy kereskedelmi, hanem politikai projekt is. Emlékszem, hogy 2005-ben az európai alkotmány francia és holland elutasítása után az egyik vezető német EP-képviselő felállt, és azt mondta: „Semmi sem állhat a politikai integráció útjába!” Rögtön a kollégáimhoz fordultam, mondván, hogy a britek biztosan nem ezt akarják. Azt felelték, hogy megőrültem, hiszen az EU célja a mind szorosabb politikai integráció. Ebből a szempontból eddig is nyilvánvalók voltak a nézetkülönbségek.

A szigetországban élők jogai garantáltak, a britek betartják a szavukat Fotó: Európai Parlament

– Biztos abban, hogy az igazságos bevándorlási rendszer megvalósítható, és nem EU-tagként csökkenteni tudják az érkező európaiak számát?

– Nem állítom, hogy keretszámok kijelölésével oldanám meg a problémát. Szerintem alapjaiban kell újraértelmezni a vitát. Meg kell vizsgálnunk, hogy az érkezők pontosan milyen képzettségűek, és ez alapján kezdődhet a munkaerőpiaci integráció. Egy pontozáson alapuló rendszer segítségével például meg tudnánk állapítani, hogy fodrászból vagy mérnökből van a szükségesnél kevesebb, később pedig folyamatosan, az igények alapján alakítanánk a rendszert. Téves lenne a képzettség helyett csupán a számokra koncentrálni.

– Sokan pont azzal érvelnek, hogy a britek helyett ma már a közép- és kelet-európaiak végzik el a kétkezi munkát. A vázolt rendszer ezen a tendencián nem segítene.

– Sok esetben valóban így van, de azt is látni kell, hogy a szigetországban működő cégek egy része ma már szándékosan, épp a kelet-közép-európaiak miatt nyomja le a béreket, ami szintén probléma. Egy munkáspárti barátom mesélt egy vidéki gyárról, ahol a britek több mint tíz éve nem kaptak fizetésemelést, mert a munkaadó azzal érvel, hogy szervez helyettük kelet-európaiakat, akik ennyi pénzért is boldogan elvégzik a feladatot. Beláthatja, hogy az itt élőkkel szemben ez nem igazságos. A történet folytatásában ezek a gyári munkások egytől egyig a brexitre szavaztak. Egyébként sem szerencsés kizárólag a fizikai munkát tulajdonítani a kelet-közép-európaiaknak. Körül lehet nézni Londonban, ahol orvosoktól kezdve technológiai szakembereken át egészen a vízvezeték-szerelőig megtaláljuk őket.

– A kelet-közép-európai régió, például Magyarország pedig erőteljesen törekszik a kivándoroltak hazacsábítására. Ebben tudunk egymásnak segíteni?

– Már a brexitet megelőzően is sok olyan bolgárral és lengyellel találkoztam, akik azt kérték tőlem, hogy valahogy állítsuk meg az agyelszívást. Amikor egy közép-európai tisztviselőnek a minimálbér emelésére vonatkozó terveinkről meséltem, a „Csak azt ne!” mondattal felelt. Azt gondolom, hogy tudunk egymásnak segíteni, de először arra a kérdésre kell választ találni, hogy a bevándorlók miért hagyják el az otthonaikat. Ahogy már mondtam, bevándorlók gyermekeként pontosan tisztában vagyok vele, hogy ez sosem egyszerű döntés. Először az otthoni feltételeket kell vonzóvá tenni számukra.

– Mondhatjuk, hogy Brüsszel és London ma sem értik egymás ér­veit? Mit gondol, az unió végül enged majd az ír tartalékmegoldással kapcsolatban?

– Mindkét félnek azt szoktam mondani, hogy a politika felfogás kérdése. Tényleg megértem az EU álláspontját, azt, hogy nem akarják vonzó és könnyű lehetőségként feltüntetni a kilépést. Viszont azt is látniuk kell, hogy ma már talán a 2016-osnál is több brit szavazna az EU-tagság feladására. Azt is ki szoktam emelni, hogy amikor David Cameron exminiszterelnök a referendum előtt Brüsszelbe jött tárgyalni, talán jobban kellett volna hallgatni rá, és alaposabban felmérni a britek – főként bevándorlásra vonatkozó – igényeit. Így talán a brexitnépszavazás kimenetele is más lett volna. Mindezt úgy mondom, hogy tényleg tisztelem az uniót, amiért ilyen kemény tárgyalópartner. Ami a tartalékmegoldást illeti, ne feledjük, hogy az EU a világ talán legkiválóbb ügyvédeit foglalkoztatja. Jól ismerik az uniós egyezmények nyújtotta mozgásteret és a jogi kiskapukat. Pillanatnyilag én is a lapokból tájékozódom, de úgy tűnik, kaphatunk garanciát a tartalékmegoldás átmeneti jellegére vonatkozóan.

– És mi a helyzet a szigetországban élő európaiak jogainak garantálásával? A sok bizonytalanság láttán az uniós polgároknak van mitől tartaniuk?

– Nincs, a jogaik biztonságban vannak. A britek betartják a szavukat. Ha valamiben, ebben biztosak lehetünk. Egyébként már 2016 októberében azzal jelentkeztünk Donald Tusk tanácsi elnöknél, hogy az állampolgári jogokat kezeljük külön a végső kilépési megállapodástól. Azt mondta, ez nem lehetséges, különben is mi szavaztuk meg a brexitet. Aztán a kilépési tárgyalások elején Theresa May miniszterelnök ugyanezzel próbálkozott, de az EU most is elutasította a javaslatot. Így egyoldalúan garantáltuk a szigetországban élő európaiak jogait. Most arra várunk, hogy számos más tagállam – köztük Magyarország – megtegye ugyanezt az ott élő britek vonatkozásában. Persze tudom, hogy ez sokkal több Nagy-Britanniában élő magyart érint, mint az önök országában élő britet. Hogy is szokták mondani? London a második legnagyobb magyar város? Egyébként jól van ez így, senki nem akarja elüldözni a már itt élőket. Sőt. Ha a megállapodás nélküli kilépésre kerül sor, a 2019-ig érkezettek akkor is maradhatnak.

– Utóbbinak mekkora az esélye? Március 29-e lesz a brexit napja vagy hosszabbítanak?

– Szerintem a végjátékban parlamenti többséget kap majd a megállapodás. Nem hiszem, hogy hosszabbítani fogunk. Legfeljebb azt a forgatókönyvet tudom elképzelni, hogy amennyiben nagyon későn jön létre a végső alku, kapunk pár hónapot. De azt is úgy, hogy ne zavarjuk az európai választásokat. Theresa May miniszerelnök minél gyorsabb megoldásra törekszik. A brexit valamennyi brit pártnak fejtörést okoz, a munkáspárti barátaim is mindig azt mondják, hogy hozzánk hasonlóan megosztottak a kérdésben. A kilépési alku elfogadása a legtöbbeknek kompromisszumot jelenthet, de tisztában vagyok vele, hogy nem tehetünk mindenkit boldoggá. Lesznek olyanok, akik a továbbiakban is a megállapodás nélküli kilépést vagy a bennmaradást szorgalmazzák.

– A második brexitreferendum mint lehetőség sem merül fel?

– Őszintén szólva a népszavazást szorgalmazók kevesen vannak. Egy ilyen pedig végzetesen megoszthatja az ellenzéki Munkáspártot is. Arról nem is beszélve: kicsi az esélye, hogy változna az eredmény. Az alapján, amit hallok, ma talán nagyobb veszteség is érné az uniópártiakat.

– Önnek sem változott a véleménye? Ma is a kilépésre szavazna?

– Persze! Kicsit sem változott a véleményem a népszavazás óta.