Hamisnak bizonyult Shamima Begum meséje

Mégsem csak háziasszonyi teendőket láthatott el az Iszlám Állam kalifátusában a brit állampolgárságától korábban már megfosztott, de ennek ellenére is Nagy-Britanniába vágyó egykori diáklány. Szemtanúk azt állítják, a magát ártatlannak valló Shamima Begum a terrorszervezet erkölcsrendészetének tagja volt, azt felügyelve, hogy a kalifátus elnyomása alatt élők betartják-e az iszlám törvénykezés (saría) szabályait.

2019. 04. 16. 17:52
null
A bangladesi származású brit család várja haza a fiatal nőt Fotó: Europress/AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Iszlám Állam szíriai kalifátusának végnapjai óta azon munkálkodik a bangladesi származású, de Nagy-Britanniá­ban született és ott felnövő Shamima Begum, illetve buzgó nemzetközi jogvédő támogatói, hogy a jelenlegi lakhelyét, egy szíriai menekülttábort hátrahagyva visszatérhessen Londonba. Hogy akaratának érvényt szerezzen, érvrendszere a kezdetek óta következetesen arra épült, hogy a kalifátusban eltöltött négy év alatt – ahová önszántából ment – semmilyen mértékben nem járult hozzá az Iszlám Állam terrorista tevékenységéhez, csupán háziasszonyként tevékenykedett a dzsihadista szervezet egyik 27 éves, holland állampolgárságú harcosának oldalán.

A fiatal nő azonban a kamerák kereszttüzében adott érzékeny riportok ellenére sem nyerte el a brit közvélemény szimpátiáját, Sajid Javid brit belügyminiszter pedig még március elején megvonta tőle brit állampolgárságát, és nyomatékosította: a nő nem térhet vissza Nagy-Britanniába. A döntés valószínűleg nem független attól, hogy Shamima Begum bevallotta, nem bánta meg, hogy csatlakozott a kalifátushoz.

A nő, illetve családja azonban nem adta fel: tudatták, megtámadják a belügyminiszter rendeletét, érvelésük szerint ugyanis azt bizonyítékok nélkül hozta meg a tárca. Ettől kezdve Begum ügye a brit belpolitika egy újabb felületévé vált, Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője ugyanis többször is azt nyilatkozta, hogy a nőnek joga van visszatérni Nagy-Britanniába, tegnap pedig – nemzetközi ügyvédekhez és emberi jogi csoportokhoz csatlakozva – Corbyn azt nyilatkozta, a nőt megilleti a jogsegély, azaz megkérdőjelezheti az állampolgárságától megfosztó törvényt. Begum családja tegnap azt is bejelentette, hogy az Egyesült Királyság egyik legjobb emberi jogi ügyvédjét, Gareth Peirce-t fogadták fel, akinek már több, dzsihadistákhoz köthető ügye is volt, és abban bíznak, lányuk visszatérhet végre Nagy-Britanniába.

A bangladesi származású brit család várja haza a fiatal nőt
Fotó: Europress/AFP

Az ügy egyre nagyobb indulatokat kavar a brit társadalomban, a minap a The Sunday Telegraph által nyilvánosságra hozott információk pedig újabb fordulatot hoztak az ügyben: a brit vasárnapi lap ugyanis szemtanúkra hivatkozva azt állítja, Begum nem mondott igazat a kalifátusban vállalt szerepéről. Szíriai szemtanúk ugyanis azt állítják, a nő a terrorszervezet erkölcsrendészetének tagja volt, ami annyit tesz, hogy feladatai között szerepelt a saría törvénykezés betartása.

Szemtanúk szerint ráadásul Begum egyáltalán nem tartozott a barátságos erkölcsrendőrök közé: Kalasnyikovval a karján fegyelmezte az Iszlám Állam elnyomása alatt élőket, ügyelt például az iszlám törvénykezésnek megfelelő ruhakódok betartatására a nők esetében. Ezen túlmenően újabb fiatal lányokat is arra buzdíthatott, hogy csatlakozzanak a terrorszervezethez – írta a brit lap, amelynek információit a The Sun című bulvárlapnak a titkosszolgálat is megerősítette.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.